Jedlik Ányos ProgramA gyepgazdálkodás történeti áttekintéseA gyepgazdálkodás eszközei, gépei
GalériaFórum
FELHASZNÁLÓKNAK

Email:
Jelszó:
Regisztráció »

A gyepgazdálkodás történeti áttekintése

 

Mivel a hazai nyílt térségeken található élőhelyeket évezredek óta a vadon élő majd az ember által háziasított fűevő állatok legelték, ezért a természetes növény és állatvilág élettevékenysége is alkalmazkodott ennek ritmusához. Ezen élőhelyek természetes szukcessziós változásai során -kevés kivételtől eltekintve- viszonylag gyors a szervesanyag felhalmozódás és az ebből adódó élőhelyátalakulás, így fenntartásukhoz az aktív természetvédelmi kezelés részeként végzett hagyományos gazdálkodás folytatására van szükség modern eszközökkel.

Optimális állapotban a képződött szervesanyag mennyisége megfelel a legelő állatok igényeinek, mindig marad egy kevés, mely biztosítja a folyamatos táplálékot és búvóhelyet, és lehetővé teszi a gyepek folyamatos megújulását is. Természetes körülmények között azonban ez a legritkábban történik így és csak rövid időszakra korlátozódik.

A nyílt élőhelyek energiafolyamatainak természetes ritmusát alapvetően három tényező (napfény, széndioxid és a víz) és három fő folyamat (legelő állatok létszáma, szerves anyagok egyéb hasznosítása, tüzek) határozza meg. Ezek a ciklikusan ismétlődő és egymást kiegészítő folyamatok, tevékenységek igazodnak a vízjáráshoz és a szervesanyag felhalmozódás ritmusához.

Korábban a képződött szervesanyagot évszázadokon keresztül a vadon élő, majd a háziasított fűevő állatok hasznosították. E folyamatban fontos szerepet játszott az égetés is, mely során az elöregedett, avarosodott fű égetésével nyertek elődeink friss sarjadó zöldfelületeket, valamint a tűzzel tartották távol a ragadozókat s közben megszüntették búvó és szaporodóhelyeiket is. A harmadik szervesanyagot csökkentő tevékenység, mely segített nyíltan tartani e füves élőhelyeket a gyűjtögetés volt mellyel csökkentették az itt képződő biomassza tömegét, megakadályozva beerdősödést, s lassítva a természetes szukcessziót. Tulajdonképpen korábban ez csak igen külterjes formában valósult meg, mikor egy- egy magasabb, „hátasabb” helyen, a telelés helyszínének közelében összegyűjtötték a környékről könnyen betakarítható takarmányt, s az építkezéshez, a mindennapi élethez szükséges növényzetet. Később a mezőgazdasági tevékenység belterjesebbé válásával, az istállózó állattartással egyre energiaigényesebb módok kerültek előtérbe a gyűjtögető tevékenység továbbfejlesztéseként.

A régi paraszti gazdaságokban, de a nagybirtokon is az egész gyűjtögetés, betakarítás munkafolyamata egészen a közelmúltig, az emberi és állati munkaerőre alapult, hiszen ez biztosította a gazdaságok energiaigényét is, hiszen a lekaszált fű képezte a vonóerőt képviselő állatok takarmányát.

Nagyobb területek kaszálása akár több mint egy hónapig is eltartott. Ez a lassú, lépésről lépésre haladó betakarítás sokszor igen előnyösen hatott az élővilágra, ugyanis a kaszálókon mozaikosság alakult ki, és a különböző fűfajoknak maradt idejük a magérlelésre. Mivel lassan történt minden az állatoknak volt idejük a menekülésre érvényesült a „jut is, marad is” elv. Az újabb energiahordozók megjelenésével a mezőgazdaság gépesítése azonban teljesen átalakította ezt a hagyományos gyakorlatot. A kaszálás időpontját a mai mezőgazdasági gyakorlatban már az időjárás és a domináns fűfajok fejlettségi állapota mellett, az aktuális mezőgazdasági munkacsúcsok összehangolásának munkaszervezési kényszerei határozzák meg. A munkagépek erejük és gyorsaságuk révén azonban a kaszálók struktúráját igen drasztikusan megváltoztatták. Az egyszerre, rövid idő alatt nagy területen eltávolított vegetáció a mozaikosság csökkenése mellett, idővel megváltoztatta (beszűkítette) a kaszálók fajösszetételét is. Hazánkban általában évente egyszer, ritkábban kétszer (június elején, valamint augusztus közepén) kaszáltak.

A rendszerváltást követő gazdasági és társadalmi átalakulás miatt lecsökkent a legelő állatállomány, s a legeltetés, a kaszálás elmaradása miatt a gyepterületek természetes élővilágának átalakulása csak fokozódott, s ezt a hatást a közelmúlt gyorsan változó és kiszámíthatatlan támogatási formái sem voltak képesek mérsékelni. A lecsökkent állatlétszám mellett pillanatnyilag sokhelyütt az is eredmény, ha valamilyen kezelés történik egy-egy gyepterületen, hiszen a kevés állat nemcsak a legelők karbantartásához kevés, hanem a kaszálókon megtermett szénát sem képes elfogyasztani. Ebből adódóan a megtermelt, megtermett takarmányoknak nincs értéke, s egy több évszázados energiamérleg és gazdasági egyensúly felbomlásának vagyunk tanúi, s ezért látjuk sokhelyütt a kezeletlen gyepek sokaságát, mely nemcsak gazdasági, hanem természetvédelmi szempontból is jelentős értékvesztéssel jár.

A gyepek e megváltozott viszonyok között történő hasznosításához a 3.évezredben gyökeresen új fogalmakat kell megismernünk, s egy többszempontú számvetést kell készítenünk ahhoz, hogy a területünket természeti és gazdasági optimumának megfelelően kezelhessük. Először ismerkedjünk meg a természetkímélő gyepgazdálkodás fogalmával.

A természetkímélő gyepgazdálkodás a gyep földrajzi elhelyezkedésével (klímazonális), szukcessziós (társulásfejlődési) állapotával, természetvédelmi valamint gazdálkodási céljaival összhangban álló, legmagasabb biodiverzitást biztosító, tudományos kutatásokon, tájtörténeti tapasztalatokon alapuló tevékenységek összessége, melyek a gyep hosszú távú megőrzését, fenntartását és hasznosítását szolgálják. E tevékenységbe sorolható a legeltetés, legelőtrágya kezelés, kaszálás, szárzúzás, cserjeirtás és indokolt esetben az égetés is, valamint ezek hatásainak megfigyelése, vizsgálata, monitoringja. (VISZLÓ L.)

Könyvünk keretei között a kutatási idő rövidsége miatt a legelés hatásainak vizsgálatára nem térünk ki, ugyanakkor azt kijelenthetjük, hogy a gyepek kezeléséhez legszélesebb lehetőségeket az a gazdálkodó tudja alkalmazni, aki állatállománnyal rendelkezik. Terveink szerint a legeltetéssel kapcsolatos hasonló alaposságú kutatási tevékenységet kezdünk el és annak tapasztalatait könyvünk második köteteként adjuk közre.

A nyílt területek természetes kezelésének három fő csoportját és azok hatásait az alábbiakban foglalhatjuk össze.

A legelés során optimális állapotban a legelő növényfajai közötti szelektálás történik, melyet a gyep elhelyezkedése, állapota az évszakok váltakozása valamint a legelő állatok faja kora, egyéni igényei együttesen alakítanak és határoznak meg, kialakítva ezzel a legelő növény és az ebből következő állatvilágának fajösszetételét is. E nyílt élőhelyek fajösszetétele sem állandó, hanem egy folyamatosan változó állapot. Így a legeltetés során erdőgazdálkodási példával élve folyamatos borítást biztosító kezelés történik a különböző növényfajok közötti szelekcióval.

A kaszálás egyszeri és válogatás nélküli beavatkozás mely nem szelektál, hanem mindent egyidejűleg levág erdészeti példával élve hasonló ez, mint egy rövid idejű tarvágás, ahol területi szelekció érvényesül. Egyik területen semmi a másikon minden megmarad (pl: kihagyott területek, búvósávok). A hasonlóság azonban nagyon elvonatkozatott, hiszen a pázsitfüvek évenkénti megújulásához szükséges az avarosodott növényi részek eltűnése, a záró társulásnak tekinthető erdőben pedig nem. Természetesen itt is azon fajok kerülnek kedvező helyzetbe, amelyek e kezelési tevékenységhez legjobban tudnak alkalmazkodni.

Az égetés is szelektálja bizonyos szempontok szerint az élővilágot. E szempontból időpontja, időtartama, a felhalmozódott szerves anyag mennyisége, a növénytársulás mind-mind meghatározó jelentőségű. A tél végi gyors, rövid ideig tartó égetés ugyan rövid időre szinte teljesen eltünteti az egész területről a takarást, de bizonyos fajok számára pont ez a feltárt szerves anyag – a szénciklus felgyorsulása- és nyílt helyzet teszi alkalmassá egy időre a terület meghódítását. A hosszú ideig tartó nagy tűz viszont mélyen átégeti a fűcsomókat a talajt és így nagyon átalakítja az élővilágot.

Mindezek után tekintsük át a gyepek fűtermésének tartósítására alkalmazott tevékenységeket és az ahhoz szükséges eszközöket, gépeket történeti fejlődésük sorában.