« Vissza
Spontán gyepesedésGyepesítésGyeptelepítési módszerekA telepített gyep karbantartása és monitorozása

Miért fontosak a gyepek a fenntartható mezőgazdaság számára?

 

A mezőgazdasági tevékenység ősi formáira jellemző volt, hogy a megművelt területet néhány év után (amikor a talaj kezdett kimerülni, a kártevők pedig kezdtek elszaporodni) felhagyták és egy szomszédos területet vettek művelésbe. A felhagyott területeken az eredeti növényzet (erdő vagy gyep) viszonylag gyorsan, emberi beavatkozás nélkül, spontán regenerálódott, helyreállt a talaj termékenysége, a kártevők létszáma csökkent. A felhagyott parcellák regenerációját nagymértékben segítette, hogy méretük kicsi volt, a közelben pedig olyan természetes és féltermészetes élőhelyek (pl. legelő erdők, füves gyümölcsösök, ősgyepekkel borított mezsgyék) fordultak elő, ahonnan a természetes növényzetre jellemző fajok képesek voltak visszatelepülni. A regeneráció sikeréhez hozzájárult az is, hogy a korabeli szántás nem volt „tökéletes”.

Napjaink fontos feladata a fenntartható mezőgazdasági művelési rendszerek kidolgozása. A történeti kutatások bizonyították, hogy évezredeken át fenntarthatóan működött az a termelési rendszer, ahol a sokféle művelési ág kisméretű parcellákkal, térben keverten, időben cserélgetve, mozaikos formában fordult elő. Ez a módszer hatékonyan és fenntarthatóan használja az ún. ökológiai szolgáltatásokat. Ezért biztonságos, és a legkevesebb külső hozzáadott anyagot és energiát igényli (pl. kevesebb műtrágyát és vegyszert, a gépekhez kevesebb gázolajat). Az agrár-környezetgazdálkodási programok fontos célkitűzése, hogy segítsen helyreállítani azt a táji szerkezetet és azokat az élőhely típusokat (pl. mezsgyéket, gyepeket), amelyek jótékony irányba változtatják és javítják egy terület ökológiai szolgáltatásait.

Egy egészségesen működő kultúrtájban megfelelő kiterjedésben és elrendeződésben – legalább 7-12%-ban, de bizonyos tájtípusokban ennél jóval nagyobb arányban – jelen kell lenni nem művelt és nem beépített zöldfelületekből, védterületekből, élősövényekből, erdősávokból, fasorokból és más természeti területekből álló hálózatos rendszereknek (ún. biotóphálózatoknak). A természetes biotóphálózat védelmi és stabilitási funkciókat lát el, körülveszi a termelési és fogyasztási funkciójú térszerkezeti elemek szigeteit: ekkor azt mondjuk, hogy a térhasználat kiegyensúlyozott.

Magyarországon a mezőgazdasági területek az ország teljes területének kétharmadát teszik ki. Ezek nagy része (a teljes terület több mint fele) szántó, kert, szőlő vagy gyümölcsös, és kb. 12 % a gyep. A hazai természetközeli élőhelyek döntő hányada agrártájba ágyazott, ezért őshonos fajaink és életközösségeink megőrzése, a természet védelme csak a mezőgazdasági tevékenységekkel összhangban valósítható meg. Ugyanakkor a mezőgazdálkodás eredményét is döntő mértékben meghatározza a természeti erőforrások állapota.

A nagy kiterjedésű, intenzíven művelt szántókkal közvetlenül érintkező természetközeli növényzetet alapvetően a gyomosodás, az agresszív özönnövények és állati kártevők terjedése veszélyezteti. Táji léptékben pedig teljesen megszűnhet bizonyos élőhelyek, fajok fennmaradási esélye. Mindez leggyakrabban az élőhelyek fragmentációjának a következménye, amelynek során a természetes élőhelyek eredeti kiterjedésüknél jóval kisebb területrészekre esnek szét. Ezekben a kicsiny foltokban az eredetiekhez képest sokkal kevesebb faj maradhat fenn, és sokuk sorsa bizonytalanná válik. A fragmentáció (szétdarabolódás) szélsőséges esetben az élőhelyfoltok elszigetelődéséhez (izolációjához) vezet: az egymástól nagy távolságra került élőhelyek között lehetetlenné válik számos élőlény mozgása, vándorlása.

A fenti problémák mérséklésével a nem gyomos, természetközeli állapotúvá regenerálódott gyepfoltok igen fontos szerepet játszhatnak a természetvédelemben. A létrehozandó gyepek megteremthetik egy adott tájban a még meglévő gyepfoltok összeköttetését, vándorlási útvonalat biztosítva az élőlények számára („zöld folyosók”). Emellett nagyon sok hazai állat igényli a gyepekkel tarkított mozaikos tájat.

A felhagyott szántók helyén értékes élőhelyek, természetközeli gyepek létrehozása kiemelt fontosságú feladat. Ezek hosszú távú fennmaradása esetén növekedhet a tájak fajgazdagsága, az élőhelyek változatossága, a terület mozaikossága: létrejöhet egy ökológiailag jól működő, s bár nem változatlan, de egyensúlyban lévő táj. A gyepesítések végső soron hozzájárulhatnak az egészséges ökológiai állapot helyreállításához, a terület ökológiai szolgáltatásainak javulásához.

A létrehozott gyepes parcellák lehetővé teszik egyes ritka (akár védett) növény- és állatfajok megtelepedését, táplálkozását, utódnevelését, elősegítik túlélésüket. Az újonnan létesített gyepek védőzónát jelenthetnek a különösen értékes, védett élőhelyek körül. Fontos azonban az is, hogy a telepített gyepeken ne szaporodjanak el az özöngyomok (inváziós növények), mert ezáltal éppen a természetvédelem céljait akadályozhatják meg, és az emberi egészségre is károsak (pl. a parlagfű). Ezért kell gondoskodni a telepített gyepek megfelelő kezeléséről, hosszabb távú hasznosításáról is.